2. Álom

   Most először fordult elő az életemben az, hogy a testem nem engedelmeskedett az akaratomnak. És az a legfurcsább az egészben, hogy nem is bántam. Jól esett elhagyni a süllyedő hajót. Bár nem emlékszem, hogy valaha is így reagáltam volna a tűkre. Igen általában be voltam szarva egy egy vérvételen de nem fajultak el eddig a dolgok. Eddig. Jó  volt végre egy kis csend.
   Nem tudom, hogy meddig aludtam, de alighanem jó sokáig. Kórház illat vesz körül, így még csak találgatnom se kell, hogy hol vagyok. Nagyot sóhajtva fel kelek ülő  helyzetemből amikor valami kellemetlen érzés vonja magára a figyelmemet. Egy tű üdvözöl jó reggelttel, de tőlem csak egy sikolyt kap. A kurva életbe a nyugodt ébredéssel. Odakapok, hogy kitépjem a helyéről, de az infúzión kívül bilincsek is díszítik a kezeimet. És egyszer csak a valószínűleg az eddig a szobám előtt dekkoló nagydarab hapsi fegyverét feltartva robban be a szobába.

  -Tiszta- közli egy adóvevőbe miután furcsállva nyugtázta, hogy nincs itt semmi különös.

  -Tüntesd el ezt innen- motyogom újra a könyökhajlatommal szemezve.

  -Visszább az agarakkal kislány, neked itt nincsen beleszólási jogod jóformán semmibe se- mondta gúnyosan miközben a hangok alapján elrakta a fegyverét- A bilincs marad amíg a fejesek mást nem mondanak.

  -Én nem a bilincsről beszélek- hangom még a saját fülemnek is fájdalmasan vékony volt- A tű...

  -Mi van a tűvel?

  -Csak tüntesd el- asszem inkább visszafekszem és belülről bámulom a szemhéjamat- Rosszul vagyok- nyögtem fel. Legalább most nem zsibbadok, meg ilyenek. Helyette hányingerem van.

   Miután lehánytam szerencsétlen börtön őröm cipőjét szitkozódások közepette keresett nekem egy dokit. A tű maradt, csak a nyugtató dózisát emelték. Ezúttal hagytam hatni a vakcinát. Vicces érzés volt. Közel hasonló mint amit azelőtt éreztem mielőtt elájultam volna. Tompa, zsibbadó plusz még valami más amitől folytonos vigyoroghatnékom támadt. Viszont a fejem lüktetését már visszafogtam. Az az érzés nem hiányzik. Azaz nem is a fejemet törtem be. Legalábbis az alapján, hogy a nyakamon van a kötés és nem a tarkómon erre következtethetek.

   Nem sokáig hagyták hogy élvezzem a bódultságot, de addigra már készen álltam egy tervvel, így mire bejöttek már el is indítottam a folyamatot. Először lebénítottam a kezemet, hogy ne érezzem azt a tudjukmit. Utána kitisztítottam az elmémet. A viszolygás viszont még meg maradt ezért tüntetőlegesen inkább a bal kezemen lévő ujjaimat vizsgálgattam. Valaki levágta a körmeimet, de nem ellenőriztem, hogy a másikon is megtette-e.

   Tiszta fejjel pedig kigondoltam egy tervet. Ahogy a dolgok állnak valószínűleg egy börtöncella vár rám a kórház után, amint szállításra alkalmasnak találnak. Onnan viszont esélyem se lenne megszökni. Úgyhogy elintézem, hogy helyette elmegyógyintézetbe zárjanak. És volt is rá egy tökéletes ötletem. Csipkerózsika kór. Szeretek aludni, és akkor nem is tudnak kikérdezni. Úgyhogy ja, mire bejöttek az öltönyösök (hárman is voltak a biztiőrrel együtt) már kész volt a színpad a jelenetre és viszolyogva, de a jobb kezemet vizslattam.

  -Elizabeth Hanel, ha jól tudom- bemutatkozás nuku.

  -Nem érzem- lassan, drámaian kicsit túljátszott meglepetéssel a hangomban és az arcomon, ráemelem a tekintetem a kérdezőmre.

  -A nevét?- ráncolja értetlenül a homlokát. 

  -A kezem- nézek az említett testrészemre ami addigra már kisebb nagyobb piros foltokkal van pettyezve- Nem tudom megmozgatni- kuncogok fel ezen a képtelen mondaton. Lehet, hogy mégse múlt el teljesen annak a nyugtatónak a hatása.

  -Ez normális?- kérdezi majdnem vallatóm a biztiőrömtől.

  -Allergiás lenne a nyugtatóra? Most kapott egy adaggal, előtte még nem voltak kiülései és határozottan emlékszem, hogy mozgatta a kezét.- motyogta. 

   Vártam pár pillanatot, majd fokozatosan feljebb vittem a pulzus és légzésszámomat. Fura érzés hiperventillálni. Olyan kapkodós. Mire magukhoz tértek a látszólagos állapotom miatti sokból már a hátamon fekve rángatóztam, de nem felejtettem el a karomat bénán hagyni. Ez is fura volt. Hamarabb ki kellett volna próbálnom ezt. Aztán mikor meghallottam, hogy valaki az ajtó felé veti magát abbahagytam a rángatózást és bő öt másodpercre leállítottam a szívemet, hogy a gép sípolása betölthesse a szobát.

   Élvezetes volt. Egyikük se mozdult meg addig amíg újra, ezúttal nagyon lassan újraindult a pittyegés. Onnantól kezdve felgyorsultak a dolgok. Orvosok hada tört be a szobába és miközben vizsgálgattak kiterelték az öltönyösöket. De a legjobban annak örültem, hogy mire visszakapcsoltam a jobb karomban az érzékszerveimet már nem volt benne a tű.

   Rögtönzött rohamom után körülbelül két nappal ébresztettem fel magamat. Volt valaki rajtam kívül is bent ezért gyengén kinyitottam a szemem. Eldöntöttem felé a fejem és elkezdtem bámulni. Az a csávesz volt aki bejött kifaggatni a múltkor, de nem szólalt meg. Magas és nagydarab, de értelmes az arca alapján.  Legkönnyebben azzal jellemezhetném, ha azt mondom, hogy mackótestvér. Addig néztem az arcát amíg fel nem emelte a fejét a könyvből amit olvasott és rám nem nézett. Kicsit hunyorítottam mintha nem látnám tisztán.
   Becsukta a könyvét és elővette az adóvevőjét és beleszólt, hogy felébredtem. Lerakta a könyvet az éjjeli szerény tetejére, majd sóhajtva felállt és a homlokomra rakta a kezét. Mivel a tervem megkövetelte, nem mutattam ki az érzéseimet, de nagyon meglepett, hogy tényleg hasonlít, még az érintése is, egy mackó testvérre. Csak kótyagos szemmel követtem a mozgását és olykor olykor mélyeket pislogtam.
  -Hogy érzi magát?- kérdezte mély, dörmögős hangjával.
   Akarva akaratlanul megrázkódtam a hangjára. A csontjaimban is éreztem a rezgéseit. Sebaj, ez még belefér. Lehunytam a szemem, és nem válaszoltam, csak beledöntöttem a fejem a tenyerébe. Nosztalgikus érzés volt, de egészen biztos vagyok benne, hogy még sose éltem át hasonlót. Ő viszont nem leplezte a meglepetését. Elhúzta a kezét és mikor kinyitottam a szemem, hogy megnézzem miért erősen ráncolta a homlokát.
   Azután bejött az orvos. Tipikus negyvenes évei végén járó, kedvesnek nem igen mondható őszülő fószer. Kérdezgetett, de nem válaszoltam. Csak néztem az ajkait, (bleh,) de azt is hamar meguntam. Ehelyett lassan megint a mackóra néztem majd onnan a csuklóimra. Be voltak kötözve, de legalább a bilincsek már nem voltak rajta. A plafonon lévő lámpa felé nyújtottam jobb tenyerem és ahelyett, hogy azt néztem volna, hirtelen hapciznom kellet. Ezzel magamra vontam az orvos figyelmét, aki mivel nem válaszoltam, időközben elkezdte a kartonomat nézni.
   Jó vastag volt, így valamiféle illegális módon hozzájuthattak az eredetihez, de abban nincs semmi olyan amit titkolnunk kellene. Semmiféle módon se jegyeztük fel, hogy valamiben mások vagyunk a többi embertől. Még a vércsoportunk is teljesen átlagos. Mármint azt figyelmen kívül hagyva hogy mindenkié 0 negatív. Vagy pozitív? Az egyik. Sose tudtam megjegyezni.Talán a nőknek pozitív és a férfiaknak negatív. Igen, ez lesz az.
   Na szóval, elkalandoztam. Az orvos éppen a torkomat nézegette, de most ő is belevilágított a szemembe. Hát persze, hogy megint hapciztam. Ami pedig mint ördögi cselszövés egyik résztvevője, tudatta velem, hogy nekem biza pisilnem kell. Mármint a hapci tudatta, nem az orvos. Körülnéztem a szobában és egy lámpa gyúlt a fejemben amikor megláttam a mosdót. Úgyhogy kitakartam magam és bal oldalra lógattam a lábaimat.
   A maci is ezen az oldalon volt, így amíg én azzal voltam elfoglalva, hogy milyen magasan van az ágy, ő rám fogta a fegyverét.
  -Feküdjön csak vissza, kisasszony!- dörmögte újra.
   Még mindig lógáztam a lábam miközben először a pisztolyra, majd a mosdóra irányítottam még mindig fátyolos tekintetem. Elmehetnék színésznőnek, ha nem lenne akkora lámpalázam. Na bumm. Képzeletben vállat vontam, majd leugrottam az ágyról. Meglepően halkan értem földet. Kicsit rájátszva a dologra megrogyasztottam a térdeimet és bizonytalanul elimbolyogtam a fegyver mellett és a maci mellkasának dőltem.
   Valószínűleg reflexből, de átfogta a derekam és egy halk "Mi van?" hagyta el a száját. Ezek után már meglepően simán ment eljutni a WC-be. Csak addig néztem az oda vezető ajtót, míg rá nem jött, hogy mit akarok. Akkor oda vezetett, majd rám csukta az ajtót, végezzem a dolgom. És kurvanagy szerencsém volt. Valaki bent hagyta az okos telefonját, így miközben végeztem a dolgomat, felléptem a kórház WI-FI-ére és küldtem egy e-mailt Lucky-nak. Az állt benne, hogy minden indulásra legyen kész mire érte megyek, de nem tudom, hogy ez mikor lesz. Meg, hogy, szeretem és nem haragszom Lock-ra, meg őt is szeretem.
   Aztán miután töröltem az előzményeket, visszaraktam a telefont oda ahol találtam. Kézmosás után jött a tervem egy következő pontja. Egy kisebb zajt keltettem azzal, hogy a szappant a földre ejtettem majd a mosdókagyló szélére támaszkodtam. Nem kellet sokat várnom, a maci szinte rögtön rám nyitotta az ajtót. Határozottan megfogta a vállaimat, én pedig újabb drámai ájulást produkáltam. Na jó, nem. Csak elerjesztettem az izmaimat és behunytam a szemem, alvást színlelve.
  -Hé, doki, elájult a lány- mondta teljes lelki nyugalommal miközben a karjaiba vett.
   A doki csak puffogott miközben újra az ágyba raktak. Felejthetetlen élmény volt végig hallgatni a panasz áradatát.

   Ez a kis jelenet szinte rutinszerűen ismétlődött. Amennyire csak tudtam percre pontosan kétnaponta ébresztettem magam. A negyedik alkalomra már megtanulták mikor várható az ébredésem. Egy szemüveges, kedves arcú bácsi állt ezúttal az én mackóm helyén. Jó tudom, egy kicsit meredek kisajátítanom, de na. Úgy érzem már megtehetem. A doktor (volt ilyen kis kártyája az ingén), Dr. Merston, belevilágított a szemembe, persze megint hapciztam és lejegyzett valamit a kis noteszkájába.
  -Elizabeth. Hívhatom Elizabethnek?- a hangja is kedves volt. Bólintottam egyet, úgy éreztem megérdemli, és megint írt valamit a noteszába- Hogy érzi magát?- tátogtam, mintha válaszolni akarnék, de aztán ellazítottam az arcizmaimat és újra folytattam a megszokott utamat a mellékhelyiségbe.
   Ezúttal a kézmosó környéke ütésgátló felszerelést kapott. Volt egy matrac a padlón, és a fa bútorok, meg a tükör is eltűnt. Az első alkalom óta nem volt olyan szerencsém, hogy valaki bent felejtette volna a telefonját. Pedig jó lett volna tudni hol vagyok. Végül is nem lett használatba véve a védő felszerelés, mert a WC lehúzása után tíz másodperccel, mire kinyitottam a csapot maci már mögöttem állt és felkészült, hogy elkapjon. Visszavitt a szobába és óvatosan lefektetett az ágyra.
   Valami hideget nyomtak a számba. Véletlenül összerezzentem, meglepetésemben, ezért nyöszörögve megpróbáltam elhúzni a fejem. Leengedtem a védelmem, mert biztonságban éreztem magam. A maci nyugtatásképpen (szerintem ő is reflexből cselekedve) a homlokomra tette a kezét és csitítgatva simogatta meg az arcom. Úgy döntöttem, ha már lúd legyen kövér alapon újra kinyitom a szemem. Egy hőmérő szemezett velem. Ismét nyöszörögtem és felnőtthöz nem illően a maci felé nyújtottam a karom.
   Mint már említettem, ez a reflex cselekedetek napja. És a meglepetések is, mert a maci magához húzott és felemelt a mellkasára. Mint valami kisbabát ringatni kezdett. Majd elolvadtam olyan cuki volt. Most vagy van egy kistestvére, vagy pedig apuka, de nem éreztem, hogy szokatlan lett volna neki az, hogy valakit ringasson a karjaiban. Befészkeltem magam az ölelésébe és egy nagy sóhaj után "újra" álomba merültem. Azaz úgy tettem mintha azt tenném.
  -Ez furcsa volt- szólalt meg egy perc csöndet követően a doki.
  -Most először tért magához azután, hogy elájult kézmosás után- dörmögte halkan a maci. Sajnos még mindig nem tudtam a nevét- Mi baja van?
  -Nem tudom- lapok suhogása hallatszott- Valószínűleg az allergiás reakció utáni sokkhatás hatalmasodott el rajta így. Itt az áll- újabb suhogás- Hogy rosszul reagált az injekcióra- fel állt a testem teljes felületén még a legkisebb szőröm is. Pedig csak kimondta, hogy injekció. Akaratlanul is kirázott a hideg.
  -Hé doktor, nézze csak- maci nyilván észrevette, mert (gondolom) elindult a doki felé- Amikor kimondta, hogy injekció- sajnos ezúttal összerezzentem a voldemort szóra- Megint. Látta?
  -Igen. Egy rejtély legalább megoldódott. Feltételezhetően van egy kis fóbiája, amihez hozzátolódott az allergia. Így a sokkhatás súlyossága is kicsit érthetőbb- csattanás hallatszott (ha! ezúttal még csak szemem se rebbent!), majd újra csend- Azt hiszem akkor nincs szükség arra, hogy itt maradjon. Sajnálom ezt mondani, de szállítható állapotban van. Vigyék csak a vallató szobába- he? Nem inkább a börtönkórházba?- Mindjárt hozok egy kerekes széket, majd abban levihetjük. Számítottak arra, hogy nem szükséges az orvosi ellátás. Már előkészítették neki a kettes vallatót. Az az egyetlen amihez tartozik külön mosdó. Legalább nem olyan hülyék a fejesek.
   Ha jól vettem ki a szavaiból akkor, lehet, hogy nem is vagyok kórházban. Sejtéseim akkor igazolódtak be teljesen amikor tíz perc gurulást és liftezést követően újra lefektettek egy ágyra. A levegő egy kicsit állott volt, nyilván valahol a föld alatt van ez a vallató szoba. Viszont ez azt jelenti, hogy sokkal nehezebb lesz elhagynom a szobát. És lassan ennem is kellene valamit. Akármennyire is lassítottam le az anyagcserémet, két hétnél tovább már én sem bírom ki csak csapvízzel.